 |
mátyás
2008.05.26. Gyermekprogramok a Holdudvarban
|
gyermekprogramok |
Idén a Holdudvar stábja a gyerekekre is gondolt, ezért szombat délutánonként gyerekprogramokat szervez a noha Stúdióval együttműködésben. Az alábbi interjúban Soós Dórát, a gyermekprogramok szervezőjét faggattuk arról, mivel készülnek erre a nyárra.
Tulajdonképpen mi az a noha?
Egyrészről egy alkotóműhely, ahol fiatal képzőművészek és iparművészek dolgoznak nap mint nap. Másrészről egy alkotóház, ami az eltűnőben lévő művelődési központokat kívánja pótolni. Egy találkozóhely a művészeti ágak és az emberek számára is.
Mióta működtök?
2006 májusa óta. A noha Budapesten a XIII. kerületben, a Pozsonyi úton található.
Miért éreztétek fontosnak, hogy létrehozzátok a nohát?
A közösségben való alkotás inspiráló volta miatt, hogy legyen hol áramolnia az információnak és megvalósulásra kerülhessenek a művészeink ötletei. Meg azért is, hogy legyen egy hely, ahol kortól függetlenül lehetőség nyílik az alkotásra és mozgásra. Feladatunknak tekintjük, hogy lokálisan közvetítsük azokat az értékeket, melyek mentén a noha alkotói kapcsolódnak. Oktatásunk alapját képezi a környezettudatos nevelés, a helyi kulturális értékeke közvetítése
Kik dolgoznak nálatok?
Van keramikus, varró, designer, formatervező, festő és kézműves tanfolyamvezetőnk, a mozgásstúdió részben jóga, pilates, afro tánc és balett oktatónk, ének-, torna-, zsonglőr-tanárunk.
Milyen tevékenységeket végeztek még?
Nyárra többek között kézműves, kultúrákkal ismerkedő, környezetvédő „nem ott alvós” táborokat tervezünk. A noha foglalkozik még formatervezői tevékenységgel is: újrahasznosított és természetes anyagokból készít cégek részére reklámajándékokat.
Mit terveztek a Holdudvarban erre a nyárra?
Egy kézműves-sorozatot a noha repertoárjából. Kerámia, újrahasznosítás, varázspálca készítés, sárkányeregetés jó levegőn, amíg a szülők piknikezhetnek a Holdudvarban
Kézműves foglalkozás gyerekeknek (4 éves kortól)
Júniustól augusztusig minden szombaton délután 14:00-16:00-ig a noha Stúdió és Alkotóműhely a Holdudvarban. Kézművesség, meselánc, sziget, jókedv, szörp, újrahasznosítás, szélforgó, terméskép, jó levegő, szagos párna, sárkány, bábozás, gyöngyfűzés, agyagozás és hangszerkészítés.
Belépő: 1000 ft (2 órára)
www.nohastudio.hu
kommentek [1]
| petra |
2008.05.28. 18:48:50 |
Június 7.-én, szombaton lesz az első foglalkozás, 14-16ig!
Várunk minden kedves anyukát, apukát és kisgyereket!
 |
 |